Az Európai Parlament nagy többséggel támogatta az energiahatékonysági szakpolitikák 2020 utáni felgyorsítását

2018. 1. 17.

Az Európai Parlament elfogadta az energiahatékonysági irányelv felülvizsgálatáról szóló jelentését és ezzel együtt a képviselők széles körű támogatása mellett egy kötelező 35 százalékos energiahatékonysági célkitűzést szavazott meg a 2020 utáni tízéves időszakra vonatkozóan. 

Korábban az Európai Parlament két szakbizottsága, a Környezetvédelmi, valamint a  Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság (ITRE) egy erősebb, 40 százalékos energiahatékonysági cél mellett tette le a voksát, de a 35 százalék még így is magasabb, mint az Európai Bizottság és a Tanács eredeti, 30 százalékos javaslata.

Minden plusz 1 százalék energia-megtakarítás azt jelenti, hogy az EU gázimportja 4 százalékkal, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása pedig 0,7 százalékkal csökken, a foglalkoztatás 336 ezerrel nő.

Az elfogadott jelentés abban is előremutató, hogy 2020 után kiiktatja azt a kiskaput, mely most még lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a közlekedés energiafelhasználásától eltekintsenek az éves energiafelhasználásuk összesítésekor. Ez a lépés hozzájárul egy 50 százalékkal ambiciózusabb közös európai cél eléréshez, ami nemcsak a klímaváltozás hatásainak enyhítése miatt jelentős, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az energiahatékonysági üzletágban újabb piaci lehetőségek és munkahelyek teremtődjenek.

Az Energiahatékonysági Irányelv felülvizsgálata az Európai Bizottság, Parlament és a Tanács által folytatott háromoldalú tárgyalásokkal folytatódik februárban.

Forrás: The Coalition for Energy Savings