Dauner Márton vezeti az ÉMI-t

2017. 8. 1.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése alapján az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatói feladatait 2017. július 1. napjától Dauner Márton látja el. Az ÉMI új vezérigazgatója az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságról érkezett, ahol Építésjogi és Hatósági Főosztály főosztályvezetőjeként dolgozott.
 
Az ÉMI tulajdonosi joggyakorló szervezetét, a Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése értelmében az ÉMI vezetői feladatait 2014 decemberétől ellátó dr. Henn Péter megbízatása 2017. június 30-án megszűnt, július 1-jétől pedig Dauner Márton végzi a vezérigazgatói teendőket. A váltás gyakorlati teendőit, és az alatti folyamatos és zökkenőmentes működést a leköszönő vezérigazgató támogatta.
 
Dauner Márton az elmúlt években a Miniszterelnökség Építésjogi és Hatósági Főosztályának vezetőjeként rendszeresen került kapcsolatba az ÉMI-vel, és nyomon követte a Társaság életét, működését. „Azt láttam, hogy az elmúlt három évben az ÉMI sokat fejlődött, és ezt az előrehaladást kívánom tovább vinni vezérigazgatóként”- mondta el bemutatkozásában az ÉMI új vezérigazgatója. Kiemelte, nyitott az innovatív és előrevivő ötletekre, és támogat minden olyan kezdeményezést, ami a Társaság fejlődését, sikeres működését szolgálja. Elmondta, alapvetően egy megfontolt, alapos, kiszámítható működésre fog törekedni, és az ÉMI szolgáltatásai szempontjából is ezeket az ismérveket tartja a legfontosabbaknak a XXI. századi kornak, igényeknek megfelelően.
 
Az ÉMI szakmai felügyeletét Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes látja el, a tulajdonosi jogkör gyakorlását pedig a társasági portfolió-kezeléséért felelős helyettes államtitkár, Dr. Császár Dániel végzi.