Energiaszegénység: fordulat történt

2019. 2. 1.

Egy év alatt nagyot csökkent azoknak a magyaroknak az aránya, akiknek gondot jelent otthonuk megfelelő fűtése. Ezzel már jobb helyzetbe került az ország, mint az Európai Unió átlaga - írta meg a Napi.hu az Eurostatra hivatkozva.

2017-ben a magyarok 6,8 százalékának jelentett gondot, hogy megfelelően fűteni tudja lakását. Ezzel az ország az uniós középmezőnyben foglalt helyet, az átlag magasabb, 7,8 százalék volt.
 
A fűtés tekintetében ugyanakkor óriási szakadék tátong az európai országok között. A skandináv országokban ez a probléma az emberek 2 százalékát érinti, tőlünk nyugatra 3-5 százalék az arány, de ez jellemzi Magyarország szomszédait is.
 
Az átlag fölötti fűtésproblémával küzdő országokban jóval magasabb arányokat mért az Eurostat. Érdekesség, hogy ez azokban az országokban nagy gond, ahol az évi középhőmérséklet magasabb. Olaszországban például az emberek 15,2 százaléka nem tud rendesen fűteni, Cipruson 22,9, Görögországban 25,7.
 
Ha nem is a magyaréhoz hasonló mértékben, de csökkenés jellemzi egész Európát, amely persze nem meglepő hiszen az energiaárak lefelé mentek az elmúlt években és az egyes gazdaságok is jól teljesítenek.
 
 
 
A fűtési gondokkal küzdő háztartások aránya (%)
 
 
Forrás:
Az adatok az Eurostat SILC (survey on income and living conditions) adatsorából származik, amelyben az Eurostat évente felméri az európaiak életkörülményeit, jövedelmi helyzetét. Az EU-SILC egy olyan keretrendszer, amellyel összehasonlíthatóak lesznek a nemzeti adatok függetlenül attól, hogy azok nyilvántartásokból, vagy mintavételes felmérésekből származnak.