Nem sikerült határidőre benyújtani a magyar energia- és klímatervet

2019. 1. 15.

Hét EU-tagállam, köztük Magyarország is elmulasztotta benyújtani a Nemzeti energia- és klímaterv (NEKT) első változatát az Európai Bizottságnak - írta meg a Portfolio az Euractivra hivatkozva. 

A Nemzeti energia- és klímatervek rendeltetése az, hogy megmutassák, milyen módon teljesíthetik az egyes országok az Európai Unió 2030-as célkitűzéseit. Ezek 1990-hez képest az üvegházgáz-kibocsátás 40 százalékos csökkentését, illetve 32 százalékos megújulóenergia-részarányt, valamint 32,5 százalékos energiahatékonysági célt irányoznak elő.
 
A tagországoknak 2018. december 31-ig kellett (volna) benyújtaniuk a terv első változatát, a második, véglegesnek tekinthető terveket pedig 2019 végéig kell beadniuk az Európai Bizottság számára. 
Az Euractiv beszámolója szerint azonban hét ország, Bulgária, Csehország, Ciprus, Görögország, Magyarország, Luxemburg és Spanyolország elmulasztotta a megadott határidőig beadni "házi feladatát".
 
Az előzetes terveiket benyújtó országok sem feltétlen vannak túl a nehezén, ugyanis a portál értesülései szerint a dokumentumok sok esetben nélkülözik a szükséges információkat. Így például a német és osztrák tervek esetében is ez lehet a helyzet, amelyek a média szerint állítólag legfeljebb csak ideiglenesen felelhetnek meg, és maguk a kormány által felkért szakértők is kritizálták azokat. 
 
A Bizottság a terv szerint júniusig fogalmazza meg ajánlásait a benyújtott tervezetek kapcsán.