Szétszakadt az ország a lakáspiac mentén

2018. 11. 26.

A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző - olvasható a Napi.hu-n.

 
A közlemény szerint az árak a régi iparvárosokban a legalacsonyabbak. Salgótarjánban, Komlón és Ózdon lehetett idén a legkevesebb, 70 ezer és 90 ezer forint közötti négyzetméteráron panelhez vagy téglalakáshoz jutni idén.
 
A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban.
 
A részesedése fokozatosan csökken ugyan, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, ahol idén 36 500 ingatlan-adásvételre lehet számítani. Ez enyhe visszaesést jelent a 2015-ös csúcsponton mért 40 ezres számhoz képest, de ezzel együtt is mintegy ötezerrel meghaladja a tavalyi értéket.
 
Vidéken Debrecenben van a legnagyobb lakásforgalom: idén a városban és a környező településeken lehet a legtöbb adásvétel, csaknem 4200 tranzakció, ami a főváros IX. kerületének adataival egyezik meg.
 
A második legjelentősebb piac Szeged és környéke, ahol megközelítőleg 3800 adásvétel valósul meg idén. Szegedet kicsivel lemaradva követi Miskolc és Pécs a megyeszékhelyek közül, valamint a járásaikba tartozó települések, ahol egyenként 3600 tranzakcióra számítanak.
 
A tranzakciók számát tekintve Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: ott csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le, mint 2012-ben. A legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében volt, ott az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben.
 
Forrás: Napi.hu