IEA: Energiahatékonyság nélkül vége a mostani éghajlatnak

2013. 6. 17.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA), nemrég kiadott jelentése szerint az éghajlat katasztrofális mértékű megváltozásának megelőzéséhez négy fő intézkedésre van szükség. Ezek közül a legfontosabb az energiahatékonysági beruházások fellendítése. Az IEA szerint az energiahatékonyság ösztönzése nem teher a gazdaságok számára, hanem lehetőség.

Az IEA júniusban adta ki az évente megjelenő „World Energy Outlook” különkiadását, amely szerint veszélyben van a világ államai által meghatározott cél, hogy a földi átlaghőmérséklet ne nőjön 2 C° fölé. Ez az a maximális szint, amely mellett még van esély rá, hogy az éghajlat változása ne legyen katasztrofális mértékű. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke azonban nem csökken, és ennek hatására már most is érezhető az éghajlat változása.

Mivel a kibocsátások két harmada az energiatermelés és -felhasználás következménye, csak úgy maradhatunk 2 C° alatt, hogyha ezen e téren jelentős beruházásokra kerül sor. A legnagyobb kibocsátás-csökkenéssel járó beruházási terület az energiahatékonyság, mind az ipari energiafogyasztásban, mind a lakossági fűtésben és áramhasználatban. Ez a terület a szükséges összes kibocsátás-csökkentés majd felét adja.

A további három javasolt intézkedés: i) a legszennyezőbb szénerőmű-típusok építésének betiltása, ii) az olaj- és földgáz-termelés során elszökő metán, és iii) a fosszilis üzemanyagok ártámogatásának csökkentése. Az IEA kiemeli, hogy ezek az intézkedések (az ún. „4-et a 2 C°-ért” forgatókönyv) nem fogják vissza a gazdasági növekedést, és nem jelentenek többlet-terhet az államoknak. Mi több, segítik a gazdasági válságból való kilábalást.

„A politika hajlamos arra, hogy látványos energetikai beruházásokkal próbálja megoldani minden problémánkat, így az éghajlatváltozást is. A valóság azonban az, amire az IEA is rámutat: a kevésbé izgalmas, de széles körben megvalósuló kisebb takarékossági beruházások (pl. a lakóházak szigetelése, kazáncseréje) sokkal hatékonyabb eszközök”. mondta dr. Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója. „Magyarországon ezért volna szükség mielőbb egy átfogó lakossági épületenergetikai támogatási programra, ami évente lakások tízezreihez jut el. Ilyen Szlovákiában és a balti államokban már régóta működik, mi is meg tudnánk valósítani ezt.”

[1] Az IEA kutatási eredményei megtekinthetõek itt: http://www.worldenergyoutlook.org/energyclimatemap/