Jelentős visszaesés jöhet az építőiparban

2019. 5. 21.
Úgy tűnik, az elmúlt két rekordév után az építőipar kicsit alacsonyabb sebességre kapcsol - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. 2019 első három hónapjában körülbelül 327 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, ami jelentősen kevesebb, mint az elmúlt évek egyes negyedéveit jellemző számok. Utoljára 2016 harmadik negyedévében volt ennél alacsonyabb a megkezdett építési munkák összértéke. Az idei január és március közötti időszakban az Aktivitás-Kezdés 63 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, és közel 43 százalékkal a 2017-es év azonos hónapjaihoz képest - írta meg a Portfolio.
 
 
Az építőiparon belül jelentősen kevesebb beruházás indult el a magasépítési szegmensben 2019 első hónapjaiban, a megkezdett kivitelezések összértéke utoljára 2016 első negyedévében volt ennél alacsonyabb. A magasépítések közé tartozó, kivitelezési fázisba lépő fejlesztések összértéke 204 milliárd forint körül alakult. A magasépítéseken belül látványos volt a lakásépítések lendületvesztése, ahol az ibuild.info projektinformációs adatbázis szerint 36,6 milliárd forint értékben indultak meg társasházi projektek munkái 2019 első három hónapjában, miközben a tavalyi év ugyanezen időszakában közel 100 milliárdra rúgott az értékük, de a mostaninál még 2016 első negyedévében is jóval magasabb szinten állt az Aktivitás-Kezdés mutató. 
 
 
A nem lakáscélú magasépítések esetében az elmúlt két év rekorddöntéseit követően szintén csökkent a lendület, bár kevésbé drasztikusan, mint a lakáspiaci szegmensben.  
A mélyépítési Aktvitás-Kezdés mutató már a tavalyi év második felében némi visszaesést mutatott, ami az idei év első három hónapjában is folytatódott. Mindössze körülbelül 123 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a szektorban, ami alacsonyabb értéket jelentett a tavalyi év mind a négy negyedévénél. Az év második három hónapja azonban várhatóan már magasabb építési Aktivitás-Kezdést hozhat az eddigi ismert számok alapján az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői szerint