Óriási energiamegtakarítást hozhat egy átfogó lakossági felújítási program

2019. 9. 6.

Magyarország energiafogyasztásának mintegy 40 százaléka az épületekhez köthető, ezért a teljes lakásállomány komplex felújításával akár 40-50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető lenne a szegmensben. Bár valószínű, hogy Magyarország az EU felé tett 2020-as vállalását nem tudja majd teljesíteni, de a legtöbb tagállam szintén küszködik céljai elérésével. Közben már a 2030-as vállalás is megtörtént, ennek teljesítéséhez pedig az egyik legfontosabb eszköz a kormány által kilátásba helyezett, jelenleg kidolgozás alatt álló átfogó lakossági energiahatékonyság-javító program lehet, amely nagyon jó irány és illeszkedik az EU új épületenergetikai irányelvéhez is – mondta el az NRGReportnak Koritár Zsuzsanna, a Magyar Energiahatékonysági Intézet ügyvezető igazgatója.

NRGReport: Az energiahatékonyságról még mindig viszonylag kevés szó esik, annak ellenére, hogy a hazai energiarendszerben óriási a potenciál a hatékonyságjavulást tekintve, és hogy a cél az EU energia- és klímapolitikájában is prioritást élvez, elsősorban az elérhető jelentős kibocsátáscsökkentésre tekintettel. A gyakorlatban, az intézkedésekben mintha nem tükröződött volna ez a fontosság az elmúlt időszakban; remélhető, hogy a következő években a cselekvések szintjén is kellő súlyt kap a téma?

Koritár Zsuzsanna: Nem csak Magyarországra, de az Európai Unió más tagállamaira is jellemző, hogy az energiahatékonyság javításában hatalmas lehetőségek mutatkoznak, a téma ezért az energiapolitikával kapcsolatos gondolkodás fókuszában áll, az Európai Unióban pedig gyakorlatilag vezérelvvé vált, hogy "az energiahatékonyság az első", amelyre a hivatalos dokumentumokban is így hivatkoznak. Ezt, a különféle energia- és klímatervek írása során is kívánatos elsőségét az ésszerűség indokolja, a logika ugyanis nyilvánvalóan azt diktálja, hogy először a szóba jöhető, illetve elérhető megtakarítást határozzuk meg, majd ezt követően, ez alapján foglalkozzunk a valószínűsíthető kereslet kielégítésének kérdésével. Vagyis, először is igyekezzünk a lehető legkevesebb energiát felhasználni, és majd csak a valóban szükséges mennyiség kapcsán kezdjünk el arról gondolkodni, hogy ezt milyen forrásokból állítsuk elő.

Az energiamegtakarítás, illetve az energia felhasználásának a javítása számos komoly járulékos előnnyel jár társadalmi szinten is. Az energiaellátás biztonságát értelemszerűen növeli, ha kevesebb energiát kell megtermelnünk és a fogyasztókhoz juttatnunk, de a kérdésnek nagyon erős egészségügyi, szociális vonatkozásai is vannak. Gondoljunk csak a Magyarországon a lakosság körében elterjedt vegyes- vagy fa tüzelésre, ami az előbbieken túl súlyos környezetterhelési következményekkel is jár, és amely helyzet energiahatékonyság-fókuszú kezelésével ezért több síkon jelentős hasznot lehetne elérni. Ezért a társadalom, illetve a nemzetgazdaság számára közérdek, hogy az energiahatékonyság javításának célja erősebben kapjon hangsúlyt azokon a területeken, ahol érdemi előrelépés érhető el.

Az Európai Unió tehát már felismerte az ügy fontosságát, ami a szakpolitika és az irányelvek szintjén meg is jelenik. Ebből a szempontból meglehetősen izgalmas időszakot és éveket élünk; 2016-ban gyakorlatilag új korszak kezdődött az uniós szakpolitikában, ekkor indult el az a folyamat, amelynek célkitűzését úgy fogalmazta meg az EU, hogy "Tiszta energiát minden európainak!". Ennek keretében kezdték el újrafogalmazni az energetikával kapcsolatos szempontokat, amelyek az EU energiapolitikáját alapvetően befolyásolják. Nagyon fontos, hogy ez a folyamat már a 2050-es évre előre tekintve is igyekszik célokat meghatározni, és az EU a tagállamoktól is elvárja, hogy elkezdjenek ezen gondolkodni.

A hazai energia- és klímapolitika mozgásterét is alapvetően befolyásoló EU-s stratégiaalkotás is intenzív időszakot él, a közösség még a 2020-as célokkal sem számolt el, de közben már kijelölte a 2030-re érvényes új célokat is.

A folyamat elindulásának praktikus oka az, hogy az energetikával kapcsolatos uniós irányelvek csak 2020-ig határoztak meg célokat. Ezek az úgynevezett 20-20-20-as célok, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a megújuló eneregiaforrások részarányának emelésére, valamint az energiahatékonyság javítására vonatkozóan jelöltek ki konkrét célértékeket. Ahogy azonban egyre közelebb kerülünk 2020-hoz, egyre inkább időszerű az ezen túli időszak megtervezése is. Így születtek meg 2018-ban a három fő irányelv kiegészítései, amelyek már a 2030-as célokat tartalmazzák: a megújuló energiára vonatkozó irányelv, az energiahatékonysági irányelv, illetve az úgynevezett épületenergetikai irányelv.

Ezek kiegészültek egy olyan rendelettel is, amely részletesen megszabta, hogyan, milyen tartalmi követelményeket figyelembe véve kell a nemzeti energia- és klímaterveket az egyes tagállamoknak megalkotniuk. A terveket ezekre, az irányelvekben meghatározott célkitűzésekre is reflektálva kell összeállítaniuk a tagországoknak, amelyeknek a saját konkrét vállalásokat is tartalmazniuk kell. Nagyon fontos, hogy az EU mindemellett arra is kötelezi a tagállamokat, hogy az energia- és klímatervekben a tervezett intézkedések várható járulékos hasznát is pontosan kalkulálják ki a valószínűsíthető energiamegtakarításon túl, ami segíthet tudatosítani az országokban, hogy az energiehatékonyság javításán mindenki nyer.

Az EU a 2030-as dátumig uniós szinten egy összességében 32,5 százalékos energiafogyasztás-csökkentést irányzott elő, ami azonban csak egy indikatív, vagyis nem kötelező célérték. Az EU energiafogyasztásának következő években, évtizedekben várható alakulására vonatkozóan minden évben készülnek előrejelzések, a 2030-as célok meghatározásához a 2007-ben kiadott uniós előrejelzésben prognosztizáltak szolgálnak bázisul, vagyis az akkor 2030-ra előrejelzett fogyasztáshoz képest kell a céldátumig a 32,5 százalékos csökkenést. A célérték a primer energia és a végső energiafogyasztás szintjén is meghatározott.

Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen a 2007-es prognózisban foglaltakat választották bázisul, ez ugyanis a gazdasági válság kiteljesedése előtt még egy viszonylag nagy mértékű fogyasztásnövekedést vetített előre 2030-ig, amihez képest a 32,5 százalékos megcélzott fogyasztáscsökkentés tarthatóbbnak tűnik. Ami kissé ijesztő, az az, hogy míg 2014-ig a tényadatok alapján az EU energiafogyasztása – és Magyarországé is – biztatóan csökkent (valószínűleg nagyrészt éppen a válság hatására), közeledve a 2020-ra kijelölt szinthez, azóta viszont ismét emelkedésnek indult a fogyasztás, távolodva a céltól. Az előzetes 2018-as adatok alapján 2017-hez képest ugyan minimálisan csökkenhetett a fogyasztás EU-szinten, Magyarországon pedig inkább stagnálhatott.

Hogy halad Magyarország a 2020-as energiahatékonysági cél elérésében, teljesítjük a vállalást? Hogyan értékelhetők a közben megismert 2030-ra tett magyar vállalások?

Magyarországnak 2014 és 2020 között összesen, kumulatívan 167,5 Petajoule-t kell megtakarítania, ami évente 1,5 százalékos megtakarítást jelent. A jelenlegi éves primer energia fogyasztásunknak ez körülbelül a 15 százaléka, végső energia fogyasztásunknak pedig a 20 százaléka. A legutóbbi, 2017-ről rendelkezésre álló és előzetes 2018-as adatok alapján nagyon valószínű, hogy a 2020-as vállalást nem tudjuk teljesíteni, de nem csak Magyarország áll rosszul e tekintetben; a bizottsági jelentés szerint a 2020-as célok elérése - így a közös, 20 százalékos indikatív uniós cél teljesítése is rendkívül megnehezült. A legtöbb tagállam küszködik céljai eléréséért, a jelenlegi folyamatok, illetve számok azonban többnyire nem arra mutatnak, hogy ez sikerülni is fog.

Ráadásul, ahogyan ugyancsak az Európai Bizottság állapítja meg, jelenleg az sem nagyon látszik, hogy a tagállamok újabb erőfeszítéseket, szakpolitikai intézkedéseket terveznének a célok teljesítése érdekében. Ez nyilvánvalóan szintén aggodalomra ad okot, és elég erős jelzés arra nézve, hogy a 2030-as célokra sokkal jobban rá kell majd koncentrálni és többet kell tenni a megvalósulásukért.

Ami a 2030-as célokat illeti, Magyarország a saját energia- és klímaterve, illetve ennek első változata intézkedési szinten még meglehetősen hiányos, a részletekről viszonylag keveset árul el. Az említett rendeletben előírt, kötelezően kifejtendő 100-110 pontból körülbelül 40 még hiányzik, amelyek nem kis része az energiahatékonysággal is kapcsolatos. Ezért egyelőre inkább csak irányokat látunk és magukat a célszámokat. Magyarország azt vállalta, hogy 2030-ig 8-10 százalékkal csökkenti a végső energia fogyasztását az energiastratégia ”Ölbe tett kéz” szcenáriójához képest, és azt is, hogy végső energiafogyasztás nem fogja meghaladni a 2005-ös szintet.

Az Európai Bizottság a magyar energia- és klímatervvel kapcsolatban küldött első visszajelzésében túlságosan alacsonynak minősítette az energiahatékonyság terén tett magyar vállalásokat, és erősen javasolja a kormánynak, hogy jelöljön ki ambiciózusabb célt. (Ugyanezen értékelés alapján a megújuló energia részarányára vonatkozó magyar vállalást 20-ról kötelezően 23 százalékra kell emelni.) Amennyiben minden tagállamnak a fogyasztása arányában kellene csökkentenie energiafelhasználását az uniós cél teljesítéséhez, akkor Magyarországnak a vállaltnál jóval nagyobb mértékű csökkentést kellene célként kitűznie. Mint a többiek, a magyar kormány is egyeztet a Bizottsággal és dolgozik a tervezet véglegesítésén, amit ez év végéig kell elvégeznie. A megszólalások alapján a magyar kormány inkább egy reálisan végrehajtható, alacsonyabb vállalást favorizál, mintsem egy ambiciózusabb, ám a kudarc lehetőségét jobban magában hordozó magasabb célszámot. Ez érthető, mégis bízom benne, hogy kompromisszum születik, és a végleges magyar vállalás magasabb lesz a jelenleginél.

A lakóépületek fogyasztásának csökkentése az energiahatékonysági kihívás központi kérdése. E téren hogy állunk?

Jövő tavaszra el kell készülnie a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia felülvizsgálatának is, amelynek tartalmaznia kell, hogy mit kívánunk kezdeni az épületállománnyal az energiahatékonyság növelése érdekében. Magyarország energiafogyasztásának mintegy 40 százaléka az épületekhez köthető - ez az arány többé-kevésbé a többi ország esetében is megállja a helyét - , amelynek zömét a lakóépületek fogyasztása teszi ki. A potenciál ennek megfelelően hatalmas: a teljes lakásállomány komplex felújításával akár 40-50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető lenne a szegmensben.

A Nemzeti Energia- és Klímaterv egyik nagy pozitívuma az imént említett hiányosságok mellett az, hogy a lakossági ingatlanszektor energiahatékonyságának javításával kiemelten kíván foglalkozni, ennek érdekében pedig egy átfogó lakossági energiahatékonyság-javító program kidolgozását célozta meg, amitől komoly fogyasztáscsökkentést remél 2030-ig. Ez a MEHI megítélése szerint örvendetes és ígéretes fejlemény. Ami azonban némileg ellenpontozza ezt, az az, hogy a tervek az ipar és a közlekedés energiafogyasztását illetően nem számolnak jelentős hatékonyságjavulással. Ez az egész összképet befolyásolja, és ezért tűnik viszonylag alacsonynak a fogyasztás vállalt 8-10 százalékos mértékű csökkentése.

A korábbiakhoz képest a teljesítést nehezítő változás, hogy míg a 2020-as célok meghatározása során a közlekedési szektort nem kellett figyelembe venni, addig a 2030-as tervezésben, pontosabban az addigra vállalt megtakarításba (így értelemszerűen a bázisértékbe is) már a közlekedés energiahatékonysági számait is bele kellett számolni. Az európai szakmai szervezetek a megvalósulás esélyeit vizsgáló számításai szerint ugyanakkor az új konstrukció az előző, 1,5 százalékos éves fogyasztáscsökkentési ütemezéshez képest jóval alacsonyabb, 0,8 százalékos éves csökkentési ütem ellenére kedvezőbb, mint az előző, amelyben számos olyan kiskapu volt elrejtve, amelyeken keresztül ki lehetett bújni a kényelmetlenebb intézkedések alól. Ez az új konstrukcióban már nem így van, amit az is jelez, hogy immár a közlekedési szektor sem hagyható ki a tervezésből.

Mit lehet tudni jelenleg a körvonalazódó lakossági energiahatékonysági programról?

Az egyik fókusz a népnyelv által Kádár-kockáknak nevezett lakóingatlanokon lenne, mivel Magyarországon ez a leggyakoribb családi ház típus. De a döntéshozók egyébként is fontolgatják egy olyan támogatási rendszer létrehozását, ami elsősorban a komplex energetikai felújítást célzó beruházásokat támogatná. Ez nagyon jó irány, és illeszkedik az EU új épületenergetikai irányelvéhez is, amely szintén a komplex felújítások támogatása irányába ösztönzi a tagállamokat; a részleges felújításokkal nem lehet annyi energiát megtakarítani, hogy az EU-s szinten is szignifikáns legyen. A legtöbb szakmai szervezet is a komplex energetikai beruházások támogatását tartaná üdvözítőnek. Ez persze - mint a neve is mutatja - meglehetősen összetett beruházást jelent, amely eleve egy energetikai felméréssel indul.

A lakossági ingatlanok energiahatékonyságának javítása a tőke hiánya, illetve az energiaszegénység miatt is akadályokba ütközött eddig, vagyis valószínűsíthető, hogy pusztán kedvezményes hitellel nem lehet majd áttörést elérni. Milyen pénzügyi eszközöket tartalmazhat a tervezett új komplex energetikai beruházási rendszer?

A minisztérium vezetésével jelenleg is zajló egyeztetések és munka egyik legfontosabb szála éppen ezen részletek kidolgozására irányul. A MEHI tárca felé is kifejtett szakmai álláspontja az, hogy szükség van olyan, különböző pénzügyi termékekre és programokra - így például támogatásokra és kedvezményes, akár nulla százalékos kamatozású hitelekre - , amelyek kombinálhatók és amelyek pályázati rendszerei kompatibilisek. Vagyis, hogy ha valaki minden eszközt szeretne igénybe venni, akkor ne kelljen három különböző pályázati eljárásba jelentkeznie, mert azt az adminisztrációs terhek miatt nyilvánvalóan nem teszi meg.

A jelenlegi körülmények között mindenképpen szükségesnek tartunk egy vissza nem térítendő támogatási lábat beépíteni a konstrukcióba, hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott rezsiárak és a megnövekedett beruházási költségek jócskán meghosszabbították az energiahatékonysági beruházások megtérülési idejét. Persze, az ilyen beruházásokat nem csupán pénzügyi szempontból kellene vizsgálni, hanem számos egyéb járulékos pozitívumára, a levegőminőség javulására, az ebből várható egészségügyi és környezeti haszonra, valamint a megnövekedett komfortérzetre tekintettel is, nem beszélve az ingatlanérték-növelő hatásokról. Ez a komplex szemlélet Magyarországon még nem elterjedt, míg például Németországban vagy Franciaországban jellemző, hogy az energiahatékonysági beruházásokra a polgárok befektetésként tekintenek: aktív keresőként viszonylag könnyen megfinanszírozhatók a felújítások, a nyugdíjas évek alatt pedig már csak a jelentősen lecsökkent rezsiszámlát kell fizetni.

A Magyarországon energiahatékonyság javítására elérhető támogatásokat EU-források biztosítják operatív programok formájában. Az egyik ilyen a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (KEHOP), ez azonban kizárólag középületek felújítására biztosít pénzt, miután a kormány átcsoportosította az EU által eredetileg lakossági épületenergetikai felújításokra juttatott forrást. A lakosság számára a hasonló célra igényelhető nulla százalékos MFB-hitel a GINOP és a VEKOP keretében érhető el, és a két program együtt valamivel több mint 100 milliárd forintos keretet biztosít a hitelre. Ehhez képest, az épületenergetikai stratégia tervezése idején a 2014-2020-as időszakra a szakma összesen 1700 milliárd forintos beruházást tartott volna szükségesnek a lakossági ingatlanállományban a kívánatos mértékű megújuláshoz, amihez évi mintegy 100 milliárd forintos támogatási keretet tartottak megfelelőnek, ám ez végül nem valósult meg.

NRGreport, Major András