18 perc után leállt a kormány 150 milliárdos Gyármentő Programja

Felfüggesztették a kormány által meghirdetett Gyármentő Programra történő regisztrációt.

A kormány által első körben 150 milliárd forint értékben meghirdetett program keretében elősegítik a sikerrel pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással.

Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.

Az Index vette észre a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján az üzenetet, amely szerint a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt született meg a döntés.

A regisztrációt 7:30-kor nyitották meg és 7:48-kor zárták le, vagyis olyan nagy lehetett az érdeklődés, hogy 18 perc alatt elfogyott a programra előirányzott 150 milliárd forintos keret. Az Index szerint nem kizárt, hogy további forrásokat szabadítanak majd fel a költségvetésben, mert a Gyármentő Program munkatársai azt írták, érdemes figyelni a HIPA honlapját a program folytatásáról.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat szerint a programot a külgazdasági és külügyminiszternek kellett a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. – mint lebonyolító szervezet – útján elindítania. Szijjártó Péter korábban bejelentette, hogy november 2-án indul a program, amely nagyvállalatoknak nyújt vissza nem térítendő támogatást energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokhoz. Egy vállalat összesen 15 millió euró (6,2 milliárd forint) támogatásra pályázhatott.

 

Forrás: 24.hu

Ha hasznosnak találta, kérjük ossza meg!

Ne maradjon le a legfontosabb
szakmai hírekről!


Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hírlevél feliratkozás