Már meghallgatható a Portfolio Checklist vasárnapi különkiadása, amiben az új otthonfelújítási támogatás volt a téma. Arról, hogy mire lehet elegendő egy Kádár kockában hatmillió forint kamatmentes kölcsönre támaszkodó energetikai felújítás és hogy az 1990 előtt épített családi házakat is miért érdemes a megfelelő lépések betartásával korszerűsíteni. Aszódy Tamást, a homlokzatszigetelő anyagairól ismert Knauf Insulation ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Télen fűt, nyáron hűt, és most egymillió forint beruházás valójában hetet ér, mi az? Erre a találós kérdésre akár 30 ezer családi ház tulajdonosa is jól tudja a választ. Legalábbis ennyi lakóterület korszerűbbé tételét ígéri megsegíteni a kormány a június elején startoló új otthonfejlesztési programjában. Az legalább egymillió forintos önrész mellé igényelhető legfeljebb hatmillió forint kamatmentes hitel támogatás azonban még régiónként is, de akár járásonként is más-más kondícióval vehető majd igénybe – több más különbségtétel között erre is érdemes jól odafigyelni.
Ahogyan a Portfolio szakértője, Palkó István, fogalmazott:
RITKÁN VAN ILYEN JÓ LEHETŐSÉG AZ OTTHONOK HATÉKONY FELÚJÍTÁSÁRA, MERT MOST ARRA IS LEHETŐSÉG VAN, HOGY A LAKÁSÁLLOMÁNY MEGÚJULÁSÁT KIFEJEZETTEN ZÖLD SZEMPONTOK ALAPJÁN VÉGEZZÉK EL.
A vezető elemző szerint fontos, hogy csak olyan családi házakra, illetve ikerházakra lehet a program nyújtotta, államilag biztosított támogatást felvenni, amelyek 1990. december 31-ig megépültek, és az igénylőnek legalább 2024. május 1-jén már a tulajdonában voltak.
Egy gyakolratilag és zömmel a Kádár kockákat jelenti az országban, de ahogyan a Checklist vendége, Aszódy Tamás foglamazott: jobb lett volna, ha energetika, illetve hatékonysági szint alapjánt történt volna a besololás. 20-30 ezer családi ház sok-sok éven keresztül, akár évente is igényelné az induló pályázati kondíciókat, mert a megjelölt idősávba tartozó magyaországi lakásállomány legalább kétharmada rászorúlna effajta korszerűsítésre, ráncfelvarrásra.
Nagyon kevés olyan, tíz évnél idősebb családi ház és lakótér van az országban, amelyre az új otthonfejlesztési programon keresztül elérhető kamatmentes hitel keretét ne lehetne gyorsan kimeríteni. Aszódy Tamás elmondta, hogy a probléma éppen az, hogy az efféle programok nem folymatosak Magyarországon.
Jó helyre céloz ez a felújítási támogatás, és úgy gondolom, hogy ez egy megfelelő kezdőlépés lehet egy komolyabb programhoz, a következő időszak első lépéseként
– magyarázta a homlokzati szigetelő anyagairól ismert válllat ügyvezetője, aki a nyílászárócsere, szigetelés, épületgépészet Bermuda háromszögében is rendet vágott, és elmondta, szakmiailag mi miután következve ésszerű annak elérése érdekében, hogy a leghamarabb kimutatható legyen a program alapfeltételeként megfogalmazott, legaálbb 30 százalékos eergiahatékonyságjavítás, illetve hogy a felesleges ismétlések és pazarlások megszűnjenek.
A logika azt diktálja, hogy egy klasszikóus Kádár kocka házat először a padlás felől kell leszigetelni, aztán jön a homlokzat, az oldalfalak és a nyílászárók – és csak végül a fűtési rendszer és a hőközvetítő közeg, illetve a gépészet. A Kanuf Insulation egy évtizede – a a BME-vel közösen – a Hajdúságban végzettek egy kísérletet: két, tlejesen egydforma álapotú Kádár kocka közül az egyiket az építőanyag piacon kapható szigelőanyagok és felhasználható technikák segítségével leszigetelték, a msikat nem. A meglepetés azonban nem csak az volt, h hogy az előbbit már az első fűtési szezonban majdnem 50 százalékkal hőtakarékosabbra mérték az utóbinál, hanem hogy mindez a gázfogyasztáson nem látszott.
AHHOZ UGYANIS, HOGY A MARKÁNS KÜLÖNBSÉG A FOGYASZTÁSBAN IS KIMUTATHATÓ LEGYEN, A SZIGETELÉS KORSZERŰSÍTÉSE UTÁN A FŰTÉSI RENDSZERT IS MODERNRE KELLETT CSERÉNI.
A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is:
Forrás: Portfolio