A hazai épületállomány korszerűsítése nemcsak energetikai, hanem társadalmi kihívás is: a felújítási támogatásoknak azokhoz kell eljutniuk, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, de a legkevesebb esélyük van saját forrásból korszerűsíteni otthonukat. Új tanulmányunk egyik legfontosabb üzenete, hogy a hazai épületfelújítási programok sikeréhez nem elegendő az energetikai szempontból legrosszabb állapotú ingatlanok azonosítása: azt is figyelembe kell venni, hogy kik élnek ezekben a lakásokban, és milyen anyagi, társadalmi helyzetben vannak. A tanulmány a JustReno projekt keretében eddig megjelent elemzéseink fontos kiegészítése: részletesebben vizsgáljuk a lakások energetikai állapota és az ott élő háztartások demográfiai, társadalmi-gazdasági jellemzői közötti összefüggéseket. Arra keressük a választ, hogy milyen ismérvek – például a háztartások foglalkoztatottsága, a lakók életkora vagy az ingatlanok értéke – alapján azonosíthatók a leginkább felújításra szoruló lakások. Célunk annak feltárása, hogy ezek az ismérvek hogyan segíthetik a felújítási támogatások hatékonyabb és társadalmilag méltányosabb célzását.

A teljes tanulmány erre a linkre kattintva érhető el.

Ezeket a legfontosabb tanulságokat fogalmaztuk meg:

• A magyar lakásállomány közel fele nagyon gyenge energetikai állapotban van. A KSH-adatokon alapuló becslés szerint mintegy 2,15 millió lakás, a teljes állomány fele tartozik a H–I energetikai kategóriába. Az elemzés során statisztikai alapon a H–I kategóriás ingatlanokat tekintettük az EPBD által első körben felújítandónak tekintett worst-performing buildingnek (WPB).
• A sérülékeny háztartások és az alacsony ingatlanérték együttes vizsgálata ígéretes szempontot kínál a támogatások célzásához. A kisebb értékű ingatlanokban élő sérülékeny háztartások kétharmada H–I kategóriájú ingatlanban lakik. E háztartások önerőből várhatóan nem, magas intenzitású támogatásokkal viszont jóval nagyobb eséllyel tudnak felújításba vágni. A programalkotás során ugyanakkor megfontolandó a területi alapú megközelítés, például a hátrányos helyzetű járások és kistelepülések előnyben részesítése is megfontolandó.
• A jövedelmi szint közelítéséhez használt foglalkozási státusz és az energetikai állapot egyértelműen összefügg, de nem fedik egymást. Még a magasabb jövedelmű háztartások harmada is H–I kategóriás lakásban él, míg az alacsony jövedelmű háztartások körében ez az arány közel 60%. Családi házak esetében különösen erős az összefüggés: az egyszerű munkát végzők körében tízből kilenc ház H–I kategóriás.
• A munkanélküliség, illetve a háztartástagok nyugdíjas státusza olyan szempontnak bizonyultak, amelyek önmagukban csak korlátozottan alkalmasak a leginkább felújításra szoruló lakások azonosítására. A kizárólag nyugdíjból élő háztartások lakásainak négyötöde WPB, a nyugdíj mellett munkajövedelemmel rendelkező háztartások esetében is meghaladja az 50%-ot ez az arány.
• A hatékony és méltányos felújítási támogatásokhoz több szempont együttes vizsgálata
  szükséges. Az épület energetikai állapota mellett figyelembe kell venni a háztartás társadalmi sérülékenységét, finanszírozási képességét, az ingatlan értékét, valamint a település- és épülettípust. A cél olyan differenciált támogatási rendszer kialakítása, amely egyszerre segíti elő a jelentős energiamegtakarítást és a rászoruló háztartások felújításhoz való hozzáférését.
• Mindezek mellett felvetődik a kérdés, hogy a WPB-k azonosításához alkalmazott egységes
  primerenergia-igényre vonatkozó küszöbérték helyett nem lenne-e indokolt épülettípusonként
  differenciált határértékeket meghatározni. Ez a lehetőség a Nemzeti Épületfelújítási Terv
  előkészítése során is felmerült.