A MEHI hazai aktivitása

A MEHI szakpolitikai javaslatok készítésével, véleményezésével, kutatással, valamint hazai és nemzetközi szakmai projektekben való részvétellel foglalkozik. További információk a MEHI működéséről a Rólunk oldalon.

Pályázati projektek

A MEHI aktívan vesz részt hazai és nemzetközi kutatási projektekben pályázatokon keresztül.

AHA Budapest

A 2024-ben induló Affordable Housing for All (AHA) Budapest célja, hogy a „megfizethető lakhatást mindenkinek” koncepciót olyan integrált megközelítéssel valósítsa meg, amely egyrészt növeli a megfizethető lakások kínálatát, másrészt új megoldásokat kínál a lakhatási válságnak kitett emberek támogatására. Ennek központi eleme egy használaton kívüli, volt iskolaépület energiahatékony szociális lakásokká történő átalakítása. Ezzel párhuzamosan egy Lakhatási Irodát állít fel, ahol egyrészt egy korai előrejelző mechanizmussal azonosítják a bérleti díjhátralékkal és energiaszegénységgel küzdő háztartásokat, másrészt új támogatási szolgáltatásokat tesztelnek. A MEHI az energiaszegények azonosításában vesz részt, másrészt a bérlők és tulajdonosok energiahatékonysági szemléletformálásáért és az új támogatási formák energetikai részének kidolgozásáért felel. A projektet a European Urban Initiative támogatja, részletes leírása itt található.

European Climate Foundation (ECF) projektek

  • 2023-24-ben a bankok és ingatlanközvetítők szerepét vizsgáltuk a hazai felújítások ösztönzésében. Tanulmányunk itt olvasható.
  • 2022-23 között Téli megtakarítási kampányt indítottunk „Ketyeg a rezsióra” címmel, kis költséggel megvalósítható, nagyobb energiamegtakarítást hozó intézkedésekről. A tippeket külön MEHI aloldalon gyűjtöttük.
  • 2022-ben a Habitat for Humanity Magyarország Alapítvánnyal végeztünk közösen a hazai energiaszegénységgel kapcsolatos projektet, amelynek végleges tanulmánya feltárta, hogy a Fit for 55 javaslatcsomag épületenergetikával kapcsolatos elemei milyen hatással lehetnek a hazai energiaszegénységre, illetve milyen külföldi jógyakorlatok léteznek az érintett háztartások megsegítésére.
  • Szintén 2022-ben az Épületenergetikai Irányelvvel (Energy Performance of Buildings Directive, azaz EPBD) kapcsolatos nemzetközi projektbe kezdtünk, amelyről bővebben a MEHI nemzetközi aktivitása oldalon olvashat.
  • egy 2021-ben elnyert támogatási projekt keretében tanulmányt készítettünk a hazai épületek energiahatékonyságának rendszerszintű fejlesztési lehetőségeiről (energiahatékonyság az első elvének érvényesülése, finanszírozási, támogatási lehetőségek, privát tőke bevonása, a felújítások rendszerszintű korlátai, az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer alakulása). A tanulmányok itt olvashatók el. A pályázat keretében újult meg a MEHI honlapja is.

EPAH projekt

  • A MEHI a projekt keretein belül szakmai tanácsadást nyújt a mátraterenyei önkormányzatnak az energiaszegénység felszámolására irányuló törekvéseihez.

RenoHUb projekt

Öt magyar konzorciumi partner közreműködésével, a MEHI szakmai vezetésével tartott a RenoHUb projekt 2019-től 2023-ig, melynek célja az első hazai egyablakos energetikai felújítási tanácsadó irodahálózat tudományos megalapozása, modelljének felépítése, a honlap elindítása és az első irodák megnyitása volt. Az európai uniós finanszírozás lejártával, 2023 óta azon dolgozik a MEHI, hogy a RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központ irodái és honlapja tovább működjön és fejlődjenek. További információkat olvashat a RenoHUb és a RenoPont honlapján, illetve Facebook oldalán.

Saját kutatások, elemzések

Hazai Felújítási Hullám

Hazai Felújítási Hullám címmel 2021-ben tanulmányt készített a Magyar Energiahatékonysági Intézet a magyarországi lakóépületek energetikai korszerűsítésében rejlő lehetőségekről és egyes támogatási eszközök hatásainak elemzéséről. A tanulmány egy reprezentatív lakossági felmérésen alapul, amely vizsgálta a hazai lakástulajdonosok felújítási hajlandóságát, és az érzékenységet egyes támogatási-ösztönző eszközök bevezetésére.

A RenoHUb projekt keretében készült kutatások

A MEHI a RenoHUb H2020 projekt ötletgazdája és konzorciumi tagja. A projekt keretein belül a MEHI több hiánypótló kutatásban működött közre:

MEHI lakossági felmérések

2016 és 2020 őszén lakosság reprezentatív felmérést végzett a MEHI: a kutatás a lakossági energiahatékonysági termékek piacának felmérésére és vásárlói attitűdök feltérképezésére irányult. A felmérés az elmúlt öt év lakossági beruházásait, valamint a közeljövő beruházási terveit vizsgálta. Az elemzés alapján becslés készült arról is, hogy mekkora méretű piacot jelentenek a lakossági energiahatékonysági korszerűsítés főbb elemei Magyarországon, illetve milyen mértékű beruházási szándékot látunk a következő 5 évben.

Energiahatékonysági Piac Hangulatjelentések

A MEHI az energiahatékonysági ágazat szereplőivel partnerségben dolgozik azon, hogy Magyarországon egyre több energiahatékonysági beruházás valósuljon meg. A MEHI 2015 óta kérdezi az energiahatékonysági szektorban működő vállalkozásokat a éves üzletmenetükről, eredményeikről. A legutóbbi jelentés itt olvasható.

Szakpolitikai javaslatok, vélemények megfogalmazása

A MEHI hisz abban, hogy a döntéshozókkal együttműködve, a nemzetközi jógyakorlatok hazai adaptációjával, illetve a hazai energiahatékonysági szereplők legfontosabb javaslatainak becsatornázásával érdemi változást lehet elérni Magyarországon a hazai lakóépületek, épületek energetikai felújításának, energiahatékonyságának fejlesztése területén. Ennek érdekében a MEHI a döntéshozói szervek, civil szervezetek felkérésére, bizonyos projektek keretében vagy önállóan is elkészíti az éppen aktuális szakpolitikai intézkedések, tervek, stratégiák véleményezését, elemzését, illetve saját szakpolitikai javaslatcsomagokat, ajánlásokat állít össze.

MEHI szakmai események

A MEHI minden évben szervez kisebb-nagyobb, a szakma által igen kedvelt és elismert eseményeket: konferenciákat, workshopokat, webinárokat energiahatékonysággal kapcsolatos kérdésekben. Ezeken a rendezvényeken vagy egy adott témakört járunk körbe számos terület (döntéshozók, akadémia, bankszektor, gyártók, önkormányzatok stb.) képviselőjének előadásán keresztül, vagy a MEHI egy legújabb kutatási eredményének bemutatása a cél.

Ne maradjon le a legfontosabb
szakmai hírekről!


Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hírlevél feliratkozás